Műsorajánló

2019.12.09. Hétfő
ismétlés: 2019.12.10. kedd 1900, 2019.12.15. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Adventi forgatag Pécsen

19:05 - Adventi forgatag Pécsen

Tartsanak velünk a Pécsi Adventi Vásárba, amely káprázatos fényeivel, meghitt hangulatával és persze kézműves standjaival várja, a nézelődők sokaságát.

- riportos összeállítás

Tetszik:

30 éve volt a határnyitás

19:16 - 30 éve volt a határnyitás

A határnyitó és rendszerváltó miniszterelnök, Németh Miklós volt előadója, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán megrendezett fórumnak. Ennek fő témája, a 30 évvel ezelőtti határnyitás volt. A következőkben, exkluzív beszélgetést láthatnak, az ex-kormányfővel.

- Németh Miklós egykori miniszterelnök

Tetszik:

Harkánnyal csakis nyerhetünk

19:40 - Harkánnyal csakis nyerhetünk

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. az Év fürdője cím büszke viselőjeként, vendégbarát akcióival erősíti pozícióit a wellness piacon.

- Szilágyi Tibor igazgatósági tag, Harkányi Gyógyfürdő Zrt.

- Gaugesz Éva

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


100 éves a Bólyi SE - megírták a klub krónikáját

19:50 - 100 éves a Bólyi SE - megírták a klub krónikáját

100 éves a Bólyi Sportegyesület. Ebből az apropóból, Rózsás József tanár úr könyvet írt, melyet egy különleges futballmérkőzést követően mutattak be a nagyközönségnek.

- Pohl Róbert elnök, Bólyi SE

- Kövi István egykori labdarúgó, Bólyi SE

- Hárs József polgármester, Bóly

Tetszik:

Adventi koszorú és betlehem Bólyban

20:00 - Adventi koszorú és betlehem Bólyban

Újra megcsodálható a bólyi óriás adventi koszorú és a német önkormányzat által felállított betlehem. Ezeket persze, ünnepség keretében mutatták be az érdeklődőknek.

- Far Jánosné Czinner Ágnes igazgató, Bólyi Általános Iskola

- Faluhelyiné Hock Mária tanár, Bólyi Általános Iskola

- Győriné Meiszter Katalin elnök, Bólyi Német Önkormányzat

Tetszik:

Mézeskalács falut építettek Geresdlakon

20:10 - Mézeskalács falut építettek Geresdlakon

Újra megalkották községük kicsinyített mását, és pedig mézeskalácsból. A geresdlaki miniatűr falunak, évek óta csodájára járnak, az ország megannyi szegletéből.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Bejgli készítők adventi versenye

20:20 - Bejgli készítők adventi versenye

Székelyszabarban bejglisütő versenyt, adventi kiállítást és templomi koncertet szerveztek, a meghitt várakozás jegyében.

- Wenczel Józsefné Pogány

- Boda Ádámné Kisnyárád

- Zsivkovics Józsefné Nagynyárád

- Kaiser Ferencné alelnök, Székelyszabari Német Önkormányzat

- Hahner Róbert elnök, Székelyszabari Német Önkormányzat

Tetszik:

Utolsó szalagavató a Montenuovoban

20:36 - Utolsó szalagavató a Montenuovoban

Szalagavató ünnepségen vettek részt a bólyi Montenuovo Szakközépiskola végzős diákjai. Az eseményt a Kolping Házban rendezték.

- Kedves Ferencné igazgató, Montenuovo Nándor Szakközépiskola

- Dankóné Mohos Judit tanár

- Kovács Edit osztályfőnök

- Briss Fanni végzős diák

Tetszik:

Bosszú avagy megbocsájtás?

20:46 - Bosszú avagy megbocsájtás?

Bosszú avagy megbocsájtás? Ez a kérdés, megannyi élethelyzetben visszaköszön. Szakértőnkkel keressük, a megfelelő választ.

- Várhegyiné Pfeiffer Judit kineziológus

Tetszik:

2019.12.11. Szerda
(ismétlés: 2019.12.12. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Adventi koncert Szajkon

19:02 - Adventi koncert Szajkon

- Kegye János pánsípművész koncertje

Tetszik:

Helyi aktualitások a jegyzőtől

19:45 - Helyi aktualitások a jegyzőtől

- dr. Kosztolányi Zsolt jegyző, Bóly

Tetszik:

Jogtanácsos és mediátor az egykori megyei elnök

20:08 - Jogtanácsos és mediátor az egykori megyei elnök

- dr. Kékes Ferenc

Tetszik:

2020-ban is várja vevőit a Klippel Kft.

20:30 - 2020-ban is várja vevőit a Klippel Kft.

- Klippel József ügyvezető, Klippel Kft.

Tetszik:

Kevés halat fogyasztanak a magyarok

20:40 - Kevés halat fogyasztanak a magyarok

- Nagy Lajos vezérigazgató, Bóly - Töttösi Zrt.

Tetszik:

2019.12.02. Hétfő
ismétlés: 2019.12.03. kedd 1900, 2019.12.08. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Német projektnap Lippón

19:05 - Német projektnap Lippón

Német nemzetiségi projektnapot tartottak a Lippói Általános lskolában. A kezdeményezés nem új keletű, sőt már hagyományosnak is nevezhető.

- Kállai Csilla igazgató, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Lippó

- Lendvainé Besztró Mónika német nemzetiségi tanár, Lippó

- Földvári Józsefné nemzetiségi tanító, Lippó

Tetszik:

Volt már igazgató, tanácselnök és polgármester is

19:15 - Volt már igazgató, tanácselnök és polgármester is

Egykori iskolaigazgatóból lett kortárs festő, aki előtt nyugdíjazását követően, szinte kinyílt a világ. Jávorka Csaba Újpetre nagy tiszteletben álló polgára, aki imádja az életet.

- Jávorka Csaba Újpetre

Tetszik:

Tradicionális cukrászda Bóly szívében

19:31 - Tradicionális cukrászda Bóly szívében

- Breitenstein Andrea üzletvezető, Breitenstein Cukrászda

- Breitenstein Péter tulajdonos, Breitenstein Cukrászda

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Idén is átadták Szent Erzsébet Rózsáját

19:50 - Idén is átadták Szent Erzsébet Rózsáját

A bólyi Katolikus Karitasz szervezet, évről évre megrendezi adventi jótékonysági estjét. Idén sem volt ez másként, nagyon sokan fogadták el invitálásukat a Kolping házba.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Készülnek a karácsonyi ajándékok

20:02 - Készülnek a karácsonyi ajándékok

Az utolsó eladásra szánt portékák elkészítésén szorgoskodnak a bólyi nyugdíjas kézimunka szakkör lelkes nyagyijai. Szorgalmasak, kitartóak és nagyon lelkesek.

- Ivik Jánosné vezető, Bólyi Kézimunka Szakkör

- Fáy Jánosné

- Beck Gyuláné

Tetszik:

Téli üzemmód az utakon

20:13 - Téli üzemmód az utakon

Gépjárműveink téli üzemmódjára hívja fel a figyelmet most következő összeállításunk. Célunk a biztonságos közlekedésre ösztönzés. Mindebben, Segyik Károly lesz segítségünkre.

- Ifj. Segyik Károly autószerelő, Szajk

Tetszik:

Magyarság napok az újpetrei iskolában

20:25 - Magyarság napok az újpetrei iskolában

Az újpetrei iskolában is pezseg az élet a két szünet között. Számos projekt elemmel színesítik a mindennapokat, ez által nem válik sablonossá az itteni élet. Az iskola igazgatójával beszélgetünk.

- Hajduné Huszár Hajnalka igazgató, Újpetrei Általános Iskola

Tetszik:

Két napos vasútmodell kiállítás Pécsen

20:36 - Két napos vasútmodell kiállítás Pécsen

Ezúttal sem maradtak otthon a vasútak és annak miniatűr változatának szerelmesei. A pécsi Vasútmodell Parádé, annak rendje és módja szerint, rengeteg újdonsággal várta a kíváncsiskodókat, a Pécsi Művelődési Központba. Innentől kezdve pedig, csak gyönyörködniük kellett.

- Jonárcsik Máté vasútmodellező, Kalocsa

- Jonárcsik Attila vasútmodellező, Kalocsa

- dr. Kékes Ferenc

Tetszik:

Az akupunktúra csodái

20:47 - Az akupunktúra csodái

Dr. Debreceni László belgyógyász főorvos évtizedek óta foglalkozik az akupunktúrával való gyógyítással. A folytatásban a kínai módszer, kulissza titkaiba avatjuk be nézőinket.

- dr. Debreceni László belgyógyász, Mohács

Tetszik:

2019.12.04. Szerda
(ismétlés: 2019.12.05. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Adventi koncert Székelyszabarban

19:02 - Adventi koncert Székelyszabarban

- Total Brass Band

- Barcsi Német Nemzetiségi Kórus

- Liptódi Német Nemzetiségi Kórus

- Pogányi Német Nemzetiségi Kórus

Tetszik:

Életet menthet a rendszeresen karbantartott kémény

20:05 - Életet menthet a rendszeresen karbantartott kémény

- Sziefert János

Tetszik:

A jövő a szupermarketeké?

20:26 - A jövő a szupermarketeké?

- Erb László tulajdonos, Malom CBA, Bóly

Tetszik:

Bólyi múltidéző

20:40 - Bólyi múltidéző

- Sebestyén Zoltán

Tetszik:

2019.11.25. Hétfő
ismétlés: 2019.11.26. kedd 1900, 2019.12.01. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Esküvő Nap a Zsolnay Negyedben

19:05 - Esküvő Nap a Zsolnay Negyedben

Kedves házasulandók, örömapák és örömanyák, első összeállításunk, leginkább önöknek szól. Irány a Pécsi Esküvő Nap.

- Kozarics Viktor főszervező, Esküvő Nap

- Hegedüs Péter zenekarvezető, DEPO Band

- Vörös Csabáné vezető, Mischler Cukrászat

- Elter Evelin szertartásvezető

- Palotai Tamás Ceremóniamester.Pécs

- Gyurkó Katalin Tulajdonos, Amulet szalon Pécs

Tetszik:

10 éves tánccsoport Bólyban

19:22 - 10 éves tánccsoport Bólyban

10 éves a Bólyi Gyermek Tánccsoport, ebből az alkalomból nívós gálaműsort rendeztek a helyi Vigadóban. A kiváló táncosok mellett, harmonikások, no és a szülők is szerepet kaptak.

- Béládi Melinda vezető, Bólyi Gyermek Tánccsoport

- Schubert Olívia alelnök, Magyarországi Német Önkormányzat

- Győriné Meiszter Katalin elnök, Bólyi Német Önkormányzat

Tetszik:

A klán, azaz a politika és a maffia kapcsolata

19:38 - A klán, azaz a politika és a maffia kapcsolata

Egy izgalmas könyv bemutatójára invitálták az olvasó nagyközönséget, a Szajki Kultúrházba. Itt mutatta be Szomolai Tibor felvidéki író, A klán című alkotását, amely a szlovákiai maffia és a politika kapcsolatáról szól.

- Szomolai Tibor író

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Járási közbiztonsági fórum

19:50 - Járási közbiztonsági fórum

Járási közbiztonsági egyeztető fórumra került sor Bólyban. A rendvédelmi szervezetek képviselői mellett, polgármesterek és hivatalnokok is megjelentek az eseményen.

- dr. Gulyás Zsolt Baranya Megyei rendőrfőkapitány

- Garamvári Gábor rendőrkapitány, Mohács

Tetszik:

Lampionos felvonulás Nagynyárádon

20:03 - Lampionos felvonulás Nagynyárádon

A nyárádi lampionos felvonulás egykoron, az első fecske volt térségünkben. Ők csinálták ezt meg először, azóta rengetegen másolják, a látványos és közösség összekovácsoló programot.

- Kerekes Norbert polgármester, Nagynyárád

- Sziebertné Schrempf Márta óvodapedagógus, Nagynyárád

- Sándor Istvánné óvodavezető, Nagynyárád

Tetszik:

Kutatás a Mohácsi Csata kapcsán

20:15 - Kutatás a Mohácsi Csata kapcsán

A Mohácsi Csatával kapcsolatos, legújabb kutatásokról hallhatott előadást, a bólyi Nyugdíjas Szabadegyetem törzsközönsége.

- dr. Papp Norbert egyetemi tanár, PTE

Tetszik:

Englenderné az országos német elnök

20:26 - Englenderné az országos német elnök

Englenderné Hock lbolyát választották meg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökének. A régi-új vezető, egy új modell alkalmazásával kívánja irányítani, az önkormányzat szervezetét.

- Engenderné Hock Ibolya elnök, Magyarországi Német Önkormányzat

Tetszik:

Mohácsi programok az év végén

20:37 - Mohácsi programok az év végén

Ez év végi és a 2020-as esztendő elején megrendezésre kerülő, mohácsi programokról beszélgetünk azok szervezőivel.

- Vikár Csaba szervező, Mohács

- Rosta Endre vezető, Busóudvar, Mohács

Tetszik:

Harcművészeti szeminárium a Bólyi Cápáknál

20:48 - Harcművészeti szeminárium a Bólyi Cápáknál

Nyílt Muay Thai edzésre invitálták, a térség küzdősport harcosait, a Bólyi Cápák edzőkomplexumába. Thaiföldről egy neves sportoló mutatta be, a kevésbé ismert fogásokat és praktikákat.

- Bajai Róbert elnök, Bólyi Cápák SE

- Hochsorner Tamás versenyző, Bólyi Cápák SE

- Skrobát Róbert elnök, Muay Thai Mania Promocion

Tetszik:

2019.11.27. Szerda
(ismétlés: 2019.11.28. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Jótékonysági koncert Bólyban

19:02 - Jótékonysági koncert Bólyban

- az ITB Együttes műsora

Tetszik:

Önkormányzati választások a szociológus szemével

20:00 - Önkormányzati választások a szociológus szemével

- Bálint Botond szociológus

Tetszik:

Karácsonyi koncertre készül a Bólyi Általános Iskola

20:22 - Karácsonyi koncertre készül a Bólyi Általános Iskola

- Far Jánosné Czinner Ágnes igazgató, Bólyi Általános Iskola

Tetszik:

Közkedvelt úticélok az adventi vásárok

20:37 - Közkedvelt úticélok az adventi vásárok

- Csordás László turisztikai szakértő

Tetszik:

2019.11.18. Hétfő
ismétlés: 2019.11.19. kedd 1900, 2019.11.24. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Búcsúfa ünnep Nagynyárádon

19:05 - Búcsúfa ünnep Nagynyárádon

A szemerkélő és néha zuhogó eső sem riasztotta el a nyárádiakat az idei búcsúfa ünnepségtől. Sőt, még sátor alatt is díszítették a 3 kerékkel felvértezett hagyományos búcsúfát.

- Kramm György Nagynyárád

- Zsifkovics Józsefné szervező, Nagynyárád

- Erbné Merkler Csilla elnök, Nagynyárádi Német Önkormányzat

Tetszik:

Képeken Nagynyárád értékei

19:15 - Képeken Nagynyárád értékei

A nyárádi búcsúfa ünnepséggel összekapcsolva, a Máy család által prezentált, Nagynyárád életét és hagyományápolását bemutató kiállításra is sor került.

- Máy Péter fotográfus, Bóly

- Erbné Merkler Csilla elnök, Nagynyárádi Német Önkormányzat

Tetszik:

Márton napi új borok

19:25 - Márton napi új borok

Polgár Zoltán neves villányi borász, korábban az Év bortermelőjeként vált, méltán híressé. A Márton napi borokról és a jó bor marketingjéről faggattuk, a termelőt.

- Polgár Zoltán borász, Villány

Tetszik:

Polcz Alaine élete

19:36 - Polcz Alaine élete

Gubás Gabi színművész előadói estjére invitálom nézőinket a folytatásban. Polcz Alein élete, példaként szolgál mindannyiunk számára.

- Gubás Gabi színművész

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Véget ért az őszanyó hét Bólyban

19:50 - Véget ért az őszanyó hét Bólyban

Hagyományos töklámpás felvonulás, majd mesejáték és új ovi bejárása szerepelt az idei Őszanyó hét záró programjában. A bólyiak nagyrésze, mind ott volt az ünnepségen.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Karácsonyra hangolva

20:00 - Karácsonyra hangolva

Karácsonyi vásárra készülnek a bólyi Gyermekotthon alkotó műhelyben, serényen tevékenykedő, szorgos kis hangyái. Minderről az intézmény igazgatója ad bővebb felvilágosítást.

- Rumszauer Ferencné igazgató, Baranya Megyei Platán Ligetotthon

- Török Krisztina

- Szekeres Dávid

Tetszik:

Jótanácsok a háziorvostól

20:10 - Jótanácsok a háziorvostól

Lassan beköszönt a zimankó, eljön a légúti megbetegedések és meghülések idöszaka. Dr. Tóth gyermekháziorvos osztja meg velünk, a követendő praktikákat és jótanácsokat.

- dr. Tóth Gábor háziorvos, Babarc

Tetszik:

A versendi iskola jövőképe

20:20 - A versendi iskola jövőképe

A Versendi iskolában kedvezően ható folyamatok zajlanak. A Mohácsi Tankerület jóvoltából, megújult intézményben tanulhatnak a helyi gyerekek. Az itt folyó deszegregációs program célja, az esélyegyenlőség; a hátrányos megkülönböztetés, elkülönítés eltörlése, személyek és közösségek között.

- Porvay József igazgató, Versendi Általános Iskola

Tetszik:

Lisztadományok rászorulóknak

20:30 - Lisztadományok rászorulóknak

Véget ért az idei Magyarok Kenyere Program, Bólyban került sor az adományozó levelek átadására. Ezeket Rittlinger József, a megyei agrárkamara elnöke adta át, 11 karitatív szervezet avagy intézmény vezetőjének.

- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara

- dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, Baranya Megye

- Rumszauer Ferencné igazgató, Baranya Megyei Platán Ligetotthon

-

Tetszik:

Lábtoll-labda sikerek Szederkényben

20:38 - Lábtoll-labda sikerek Szederkényben

Egész napos országos, lábtoll-labda Tini Kupát rendeztek a szederkényiek. Dicséret az iskola testnevelőjének, Orbán Tibornak, aki meghonosította a sportágat, majd a hazai elitbe kormányozta tanítványait.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Ősz a botanikában

20:50 - Ősz a botanikában

Nyílt napot tartottak a pécsi botanikában. Az egyetem kertészei és botanikusai, évek alatt alakították ki, a szemetgyönyörködtető gyűjteményt. Mindezt, most önök is megnézhetik.

- riportos összeállítás

Tetszik:

2019.11.20. Szerda
(ismétlés: 2019.11.21. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

10 éves a Bólyi Gyermek Tánccsoport

19:02 - 10 éves a Bólyi Gyermek Tánccsoport

- a jubileumi műsor felvétele

Tetszik:

Jótékonysági koncertre készül az ITB Együttes

20:15 - Jótékonysági koncertre készül az ITB Együttes

- Iváncsits Tamás zeneszerző, zenekarvezető, ITB

Tetszik:

Közéleti csevely

20:33 - Közéleti csevely

- dr. Bíró Ferenc

Tetszik:

2019.11.11. Hétfő
ismétlés: 2019.11.12. kedd 1900, 2019.11.17. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Disznótoros Palotabozsokon

19:05 - Disznótoros Palotabozsokon

A Palotabozsoki Disznótoros Fesztiválra látogathatnak el velünk nézőink. Szórakoztató műsor és finom falatok várták itt az ínyenceket.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Őszanyó hét Bólyban

19:20 - Őszanyó hét Bólyban

Az Őszanyó hét meghatározó eleme a bólyi óvoda éves programtervének. Imádják a gyerekek, az óvodapedagógusok és a szülők egyaránt. Ezúttal két, jól sikerült programot mutatunk be Önöknek.

- Gáspár Zoltánné Vörösváczki Ildikó óvodavezető, Bóly

- Büki Richárd, Czepf József

- Mirkó Lászlóné

- Hendinger Jánosné

Tetszik:

Írott szabályok a sírhelyek bérlésére

19:35 - Írott szabályok a sírhelyek bérlésére

Temetőjárás után, a virágokban pompázó, bólyi sírkertbe látogatunk el a folytatásban. Vajta László gondnok úr lesz segítségünkre, az itt lévő eljárások és szabályok ismertetésében.

- Vajta László a temető gondnoka

Tetszik:

Télies üzemmód

19:45 - Télies üzemmód

A Bólyi Mol benzinkút és Családi Pihenő, ma már a térség közkedvelt találkozó helye. Itt már most felkészültek az évszakváltásra, ami nézőinket is érdekelheti. Íme a legújabb lehetőségek.

- Rétházi Csaba társtulajdonos, Bólyi Mol Benzinkút és Pihenő

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Átadták az új óvodát

19:50 - Átadták az új óvodát

Hivatalosan is átadták, az újonnan megépült bólyi óvodát. A több száz millió forintos beruházás, a modern kor elvárásainak megfelelően lett kialakítva.

- Gáspár Zoltánné Vörösváczki Ildikó óvodavezető, Bóly

- Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés

- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP

- Ritter Imre a magyarországi németek országgyűlési képviselője

- Hárs József polgármester, Bóly

Tetszik:

Új tanárok a zeneiskolában

20:05 - Új tanárok a zeneiskolában

A Bólyi Zeneiskolában jelentős személyi változások történtek, nagy létszámban jöttek s mentek a zenepedagógusok. S hogy mindez milyen irányba viszi az itt folyó szakmai munkát, hamarosan kiderül.

- Bagányné Máthé Márta tagozatvezető, Bólyi Zeneiskola

- Gráf Ádám a rézfúvós tanszak vezetője, Bólyi Zeneiskola

- Gódi József a klarinét tanszak vezetője, Bólyi Zeneiskola

Tetszik:

3 település adja a sikeres fúvószenekart

20:18 - 3 település adja a sikeres fúvószenekart

Dobos József karnagy neve ma már fogalom, régiónk fúvószenei életében. Több mint 40 éve indította útjára, a Palotabozsok-Mohács-Somberek Fúvószenekart, megannyi elismerő cím büszke tulajdonosát. Ismerjük meg, sikereik titkát.

- Dobos József karnagy

Tetszik:

Nyílt nap a Kisfaludy Károly Gimnáziumban

20:30 - Nyílt nap a Kisfaludy Károly Gimnáziumban

A Kisfaludy Károly Gimnázium, mint minden évben, így idén is meghirdette nyílt napjait, a továbbtanulás előtt álló gyerekek számára.

- Hahnerné Feth Gabriella megbízott igazgató

- Hohmann Roland

- Szende Gergő

- Schäffer Panna

- Sztepanov Milán

Tetszik:

A legkisebbek is köszöntötték a nyugdíjasokat

20:46 - A legkisebbek is köszöntötték a nyugdíjasokat

Generációs hídként tekinthetünk a babarci nyugdíjasnap résztvevőire. A fellépők sorában ugyanis ott voltak a legfiatalabb babarciak, a nézők soraiban pedig, a szépkorú helybéliek.

- Pécsi Sándor polgármester, Babarc

- Krauszné Morvai Éva vezető, Bólyi Integrált Szociális Központ

- Zsifkovics Nikolett vezető, Magyar-Német Baráti Kör Tánccsoport

Tetszik:

2019.11.13. Szerda
(ismétlés: 2019.11.14. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Hófehérke és a hét törpe

19:02 - Hófehérke és a hét törpe

- műsoros összeállítás

Tetszik:

Önkormányzati választások után

19:50 - Önkormányzati választások után

- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP

Tetszik:

Jó bornak is kell a marketing

20:10 - Jó bornak is kell a marketing

- Ivik János borász, Bóly

Tetszik:

Már készülnek a karácsonyi vásárra

20:24 - Már készülnek a karácsonyi vásárra

- Ivik Jánosné vezető, Bólyi Kézimunka Szakkör

Tetszik:

Nagyszabású műsorra készülnek a lippóiak

20:36 - Nagyszabású műsorra készülnek a lippóiak

- Balogh Zoltánné vezető, Idősek Otthona, Lippó

Tetszik:

A termények már a raktárakban

20:50 - A termények már a raktárakban

- Schmidt Tamás

Tetszik:

2019.11.04. Hétfő
ismétlés: 2019.11.05. kedd 1900, 2019.11.10. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

38 éves tánccsoport Babarcon

19:05 - 38 éves tánccsoport Babarcon

38 éves múltra tekint vissza a Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoport. A civil közösséget Treitz Éva irányítja, eddigi eredményeik pedig, tiszteletre méltóak.

- Treitz Zoltánné elnök, Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület, Babarc

Tetszik:

Kincsek a Zsolnayban

19:18 - Kincsek a Zsolnayban

A Zsolnay Negyed büszkesége a Gyugyi gyűjtemény, amely Zsolnai Gyár egykori, egyedi és különleges alkotásait tartalmazza. Komor lstván kurátor lesz segítségünkre, ennek megismerésében.

- Komor István üzemeltetési igazgató, Zsolnay Negyed

Tetszik:

Együnk hazai mézet

19:40 - Együnk hazai mézet

A hazai méz promócióját szolgálja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legújabb termék kóstoltató akciója. Ma már állandó helyszínnek számít, a pécsi Kossuth tér, ahova központi elhelyezkedése miatt, pillanatok alatt sok 100-an jönnek össze a kíváncsiskodók.

- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara

- Őri László elnök, Baranya Megyei Közgyűlés

- May Gábor szaktanácsadó, OMME, Baranya Megye

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Megújult a kölkedi templom

19:50 - Megújult a kölkedi templom

A megújult pompájában tündöklő, 200 éves Kölkedi Református Templomba invitálom nézőinket. Itt került sor arra a hálaadó istentiszteletre, melyet Győrfi Bálint, református megyei esperes mutatott be a híveknek.

- Győrfi Bálint esperes, Baranyai Református Egyházmegye

- Wéber Zsolt lelkész, Mohács-Kölked Református Társegyházközség

- Csomor Tibor polgármester, Kölked

Tetszik:

Felépülőben Hárs József Bóly polgármestere

20:00 - Felépülőben Hárs József Bóly polgármestere

Szívsebészeti beavatkozáson esett túl, Hárs József, Bóly város polgármestere. A bólyiak megnyugtatása érdekében, rehabilitációja során látogattuk meg a városvezetőjét. Mint azt látni fogják, máris tettrekészen várja, visszatérését hivatalába.

- Hárs József polgármester, Bóly

Tetszik:

Eskütétel Szederkényben

20:10 - Eskütétel Szederkényben

Megalakult Szederkény új képviselő testülete. Az esemény kapcsán szólaltattuk meg a község leköszönő és most felesküdött polgármesterét.

- Hergenrőder János egykori polgármester, Szederkény

- Maml Balázs polgármester, Szederkény

Tetszik:

Gazdasági szakember Villány élén

20:20 - Gazdasági szakember Villány élén

Villányba is váltásra került sor a polgármesteri székben. Takáts Gyula évtizedeken át vezette a borváros hivatalát. Az új polgármestert, Mayer Istvánnak hívják és a gazdasági szférából érkezik a vezetői pozícióba.

- Mayer István polgármester, Villány

Tetszik:

Boldog óvodások Majson

20:40 - Boldog óvodások Majson

A majsi óvoda meghitt mindennapjaiba nyújt betekintést, soron következő bejátszásunk. Íme, egy boldog óvoda, vidám és mosolygós gyermekei.

- Pólya Krisztina polgármester, Majs

- Ágh Attiláné óvodavezető, Majs

Tetszik:

Megye II-es rangadó Palotabozsokon

20:50 - Megye II-es rangadó Palotabozsokon

Megye ll-es rangadót játszottak Bozsokon. A Palotabozsok- Töttös mérkőzés, rengeteg izgalmat hozott, a 90 perces mérkőzés során.

- Ritzl Róbert polgármester, Palotabozsok

- Sütő Szabolcs edző, Palotabozsoki SE

- Brecska László edző, Töttösi SE

Tetszik:

2019.11.06. Szerda
(ismétlés: 2019.11.07. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Nyugdíjasok köszöntése Szederkényben

19:02 - Nyugdíjasok köszöntése Szederkényben

- kulturális műsor

Tetszik:

Hétvégén búcsúfaállítás lesz Nagynyárádon

19:35 - Hétvégén búcsúfaállítás lesz Nagynyárádon

- Erbné Merkler Csilla elnök, Nagynyárádi Német Önkormányzat

Tetszik:

A vidék jövője

19:46 - A vidék jövője

- Alackerné Vincze Katalin egykori vidékfejlesztési menedzser

Tetszik:

Szaxafon est a Vigadóban

20:05 - Szaxafon est a Vigadóban

- Szendrői Zsuzsanna szaxafonművész és tanítványainak koncertje

Tetszik:

Terítéken a Megyei Német Önkormányzat munkája

20:38 - Terítéken a Megyei Német Önkormányzat munkája

- Szugfil József elnök, Baranya Megyei Német Önkormányzat

Tetszik:

Szépen zárta a szezont Zsebe

20:55 - Szépen zárta a szezont Zsebe

- Zsebe Gábor autóversenyző

Tetszik:

2019.10.28. Hétfő
ismétlés: 2019.10.29. kedd 1900, 2019.11.03. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Esküvő a leányvásáron

19:05 - Esküvő a leányvásáron

a Pécsváradi Leányvásár forgatagába invitálom kedves nézőinket. Folklor és populáris szórakoztatás, egymást váltva volt jelen a 3 napos fesztivál során.

- riportos összeállítás Pécsváradról

Tetszik:

Az alkotás egyben terápia is

19:22 - Az alkotás egyben terápia is

A mohácsi Pándy Otthon kerámia alkotóműhelyében hosszú idők óta kerülnek ki különleges, egyedi alkotások, amelyek megértek a nagyközönség előtti bemutatkozásra. Íme Muck Etelka műhelyvezető és tanítványinak kiállítása, amely a jelenleg is, a Mohácsi Moziban tekinthető meg.

- Radicsné Muck Etelka műhelyvezető, Pándy Otthon, Mohács

Tetszik:

Nem vállalta a polgármesterséget Lovas Miklós

19:34 - Nem vállalta a polgármesterséget Lovas Miklós

Lippón véget ért egy hosszan tartó időszak. Letette a lantot és már nem is indult az októbet 13-ai választáson, Lovas Miklós polgármester. Vele beszéljük át, záróciklusának történéseit.

- Lovas Miklós egykori polgármester, Lippó

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Nagy döntés előtt állnak a 8-os diákok

19:50 - Nagy döntés előtt állnak a 8-os diákok

A beiskolázás az egyik legkomolyabb kihívás az iskola, a szülő és a diák együttműködésében. Mindhárman a lehető legjobb megoldást keresik, s ha minden együtt van, akkor van ok az örömre. De addig hosszú út vezet, akár továbbtanulási fórumokon keresztül.

- Weninger Eszter, tanár, Bólyi Általános és Művészeti Iskola

- Gerendásné Szabados Tímea tanár, Leőwey Klára Gimnázium, Pécs

- Riegelman Zsolt igazgató, Radnóti Szakgimnázium, Mohács

Tetszik:

Kölkeden megéri a legjobb tanulónak lenni

20:00 - Kölkeden megéri a legjobb tanulónak lenni

A Kölkedi Általános lskola jövőbeni útkeresését, már többször kielemeztük az iskola vezetésével. Ezúttal is, Majoros Lajos igazgató lesz segítségünkre, ezúttal, egy ösztönző rendszerről is beszámol nézőinknek.

- Majoros Lajos igazgató, Kölkedi Általános Iskola

Tetszik:

Szépkorúak köszöntése Szederkényben

20:08 - Szépkorúak köszöntése Szederkényben

A Szederkényi önkormányzat idén is megvendégelte a község szépkorú lakosságát a helyi kultúrházban. Teszik ezt minden évben, az idősek hónapja alkalmából.

- Hergenrőder János egykori polgármester, Szederkény

- Tukacs András elnök, Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete

- Hollósi Sándor tag, Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete

Tetszik:

Hazai termék promóció a sombereki iskolában

20:20 - Hazai termék promóció a sombereki iskolában

Itthonról otthonra, ezen a címen fut az Agrárkamara iskolákat felkereső, a magyar s helyi termékeket promotáló programja. Ezúttal Sombereken jártak és arattak sikert a gyerekek körében.

- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara

- Kohlné Englert Klára intézményvezető, Sombereki Ált. Isk.

- Süle Katalin elnökségi szóvivő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Tetszik:

Borjádon az állattenyésztés is sikeres ágazat

20:30 - Borjádon az állattenyésztés is sikeres ágazat

A Borjádi Zrt.-be látogatunk el műsorunk folytatásában. Tobias Schmalzbauer vezérigazgató kísér körbe minket központi telephelyükön, ahol az idei termést és a hármas ikerborjakat nézhetjük meg, stábunk közreműködésével.

- Tobias Schmalzbauervezérigazgató, Borjádi Zrt.

Tetszik:

Véget ért az idei Mecsek Rallye

20:40 - Véget ért az idei Mecsek Rallye

Véget ért az idei Mecsek Rallye, s mi ezúttal is ott jártunk a Mecsek lankáin és persze a befutónál is. Érdekesség, hogy a Széchényi téren megtartott célceremónián, magyar bajnokot is avattak.

- Hadik András versenyző, Hadik Rally Team

- Vincze Ferenc versenyző, Korda Racing Team

- Németh 16V Péter navigátor, Hunday Racing Team

- Ifj. Érdi Tibor versenyző, Érdi Rally Team

- Érdi Tibor cspatvezető, Érdi Rally Team

Tetszik:

2019.10.30. Szerda
(ismétlés: 2019.10.31. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Október 23-i megemlékezés Bólyban

19:02 - Október 23-i megemlékezés Bólyban

- Theatrum Hungaricum

- Weninger Eszter

- koszorúzás

Tetszik:

Mindenszentek és halottak napja

19:45 - Mindenszentek és halottak napja

- dr. Takács Gábor plébános, Bóly

Tetszik:

Bemutatkozik Újpetre polgármestere

20:05 - Bemutatkozik Újpetre polgármestere

- Kraft Ferenc polgármester, Újpetre

Tetszik:

A fiatalok megtartása a cél Lippón

20:22 - A fiatalok megtartása a cél Lippón

- Bácsvánin Rájkó polgármester, Lippó

Tetszik:

Kedvenc dalaim - Wenczel Gábor önálló esttel készül

20:37 - Kedvenc dalaim - Wenczel Gábor önálló esttel készül

- Wenczel Gábor

- Apaceller Gergely

Tetszik:

Megalakult a Bólyi Német Önkormányzat

20:53 - Megalakult a Bólyi Német Önkormányzat

- Győriné Meiszter Katalin elnök, Bólyi Német Önkormányzat

Tetszik:

2019.10.21. Hétfő
ismétlés: 2019.10.22. kedd 1900, 2019.10.27. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Zengővárkonyi gesztinye szüret

19:05 - Zengővárkonyi gesztinye szüret

A Lukács napi Gesztinye Szüretre látogatunk el, mégpedig Zengővárkonyba. Kezdődjön hát a néptáncosok látványos utcafelvonulása.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Szaxafon virtuózok a Vigadóban

19:20 - Szaxafon virtuózok a Vigadóban

A Pécsi Tudományegyetem szervezésében, kiváló muzsikusok, igazi szaxofon virtuózok érkeztek a bólyi Erzsébet Vigadóba. Az itt előadott koncertjük, utánozhatatlan volt és pazar.

- Szendrődi Zsuzsanna szaxafonművész

- Somogyvári Arnold tanuló, Pécsi Művészeti Gimnázium

Tetszik:

Az idősek és a sci-fi

19:30 - Az idősek és a sci-fi

Ősszel is folytatódnak a bólyi nyugdíjas szabadegyetem előadásai. Kíváncsian nézett be stábunk, a legutóbbi foglalkozásra, ahol az UFÓK is terítékre kerültek.

- dr. Pirkhoffer Ervin egyetemi docens

Tetszik:

Az Év Pincészete Villányban

19:40 - Az Év Pincészete Villányban

Újabb villányi borász sikerétől hangos a hazai sajtó. Az Év Pincészete cím bortokos, idén a mediterrán klímájú, vörösboráról híres kisvárosból került ki. Ismerkedjenek meg az elismerés büszke tulajdonosával, Günzer Tamással.

- Günzer Tamás borász, Villány

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Falusi fogadók nemzetközi főzőversenye

19:50 - Falusi fogadók nemzetközi főzőversenye

A régióból és ország legtávolabbi zugából is érkeztek főzni tudó csapatok, a falusi vendégfogadók, hosszúhetényi Sütő-Főző Fesztiváljára.

- Sipos Ágnes vezető, Szederkényi Nyugdíjas Klub

- Szabó Tibor Háromszék, Erdély

- dr. Csörnyei László polgármester, Hosszúhetény

- dr. Szabó Géza elnök, Falusi Vendéglátók Egyesülete

Tetszik:

Veterán járművek múzeuma

20:05 - Veterán járművek múzeuma

Egy a Bólyi külterületén lévő gépjavító telepen igazi kincseket őriznek. Autó és motor matuzsálemek idézik meg a régmúlt gépgyártásának csodáit. S hogy mindezt, egy gyűjtőszenvedéllyel megáldott vállalkozó csokorba gyűjtötte és ebből múzeumot alakított ki, csakis elismerhetjük.

- Klippel József

Tetszik:

Utolsó tanév a Montenuovoban

20:18 - Utolsó tanév a Montenuovoban

Ez lesz a Montenuovo utolsó tanítási éve? Hallható manapság, megannyi fórumon, ahol az iskola jövőjét firtatják. Valóban, van ok az aggodalomra, s ezt misem bizonyítja jobban, hogy mindössze 38 tanuló kezdte meg itt, az idei tanévet.

- Kedves Ferencné igazgató, Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Bóly

Tetszik:

Megújult falugazdász iroda

20:30 - Megújult falugazdász iroda

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mohácsi irodakomplexuma, az elmúlt hetekben, teljesen megújult. Az itt dolgozó falugazdászok, ezentúl modern körülmények között fogadhatják, az ügyeiket intéző gazdákat.

- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara

- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP

- Darabos Tamás főigazgató, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Tetszik:

Minta lehet a Szoceg biofarmja

20:40 - Minta lehet a Szoceg biofarmja

A Szoceg Kft. ügyvezető igazgatója kalauzol el bennünket az idősek nappali ellátásának és a cég biofarmjának rejtelmeibe. Máris kiderül, milyen összefüggés van a kettő között.

- Kocsis József ügyvezető, Szoceg Nonprofit Kft.

Tetszik:

Szemléletformáló sportnap a Bólyi Cápáknál

20:50 - Szemléletformáló sportnap a Bólyi Cápáknál

Sport és egészségnapot rendezett, sportágpromotálással egybekötve a Bólyi Cápák, küzdősport egyesület.

- Bajai Róbert elnök, Bólyi Cápák SE

- Kun Csaba edző, Bólyi Cápák SE

Tetszik:

2019.10.23. Szerda
(ismétlés: 2019.10.24. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Hagyományőrző műsorok a Pécsváradi Leányvásáron

19:02 - Hagyományőrző műsorok a Pécsváradi Leányvásáron

- műsoros összeállítás

Tetszik:

Önkormányzati választások után I.

20:10 - Önkormányzati választások után I.

- Werner József

Tetszik:

Önkormányzati választások után II.

20:30 - Önkormányzati választások után II.

- Győri József

Tetszik:

Új polgármestere van Nagynyárádnak

20:48 - Új polgármestere van Nagynyárádnak

- Kerekes Norbert polgármester, Nagynyárád

Tetszik:

2019.10.14. Hétfő
ismétlés: 2019.10.15. kedd 1900, 2019.10.20. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Vörösborfesztivál Villányban

19:05 - Vörösborfesztivál Villányban

- riportos összeállítás

Tetszik:

Villány pillanatai fotókon

19:20 - Villány pillanatai fotókon

A 3 napos villányi fesztivál keretében nyílt kiállítás, a város kultúrházában. May Péter fotói, hűen adják vissza az itt élők, s az ide látogatók meghitt pillanatait, egy életvidám kisváros képsorozatát mutatva, a szemlélődőnek.

- Máy Péter fotográfus, Bóly

Tetszik:

Mérlegen az idei betakarítás

19:29 - Mérlegen az idei betakarítás

Rittlinger Józseffel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnökével értékeljük az idei betakarítás mutatóit. Mérlegen hát az agrárium.

- Rittlinger József elnök, Baranya Megyei Agrárkamara

Tetszik:

Búcsúzik hivatalától Újpetre polgármestere

19:35 - Búcsúzik hivatalától Újpetre polgármestere

Az önkormányzati ciklus végeztével, búcsúzik hivatalától, Újpetre jelenleg regnáló polgármestere. Gaszt Árminné, sok évtized alázatos munkájáról számol be televíziónk számára.

- Gaszt Árminné

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


Térségi nyugdíjastalálkozó a Vigadóban

19:50 - Térségi nyugdíjastalálkozó a Vigadóban

Idősek köszöntésére került sor a bólyi Vigadóban. 3 településről jött össze, csaknem 100 életvidám szépkorú.

- Kresz Béláné vezető, Bóly Város Nyugdíjasainak Malom Klubja

- Ladócki Aranka vezető, Bólyi Harmonika Zenekar

- Virág Anna

- Balogh Béláné

Tetszik:

Szépkorúakat köszöntöttek Szajkon

20:02 - Szépkorúakat köszöntöttek Szajkon

Szajkon is köszöntötték a falu szépkorú lakosságát. Itt a jeles házassági évfordulósok is a megajándékozottak sorába kerültek.

- Farkas Béla polgármester, Szajk

- Witzl Ferenc

Tetszik:

Újabb lakásokat adtak át Szederkényben

20:10 - Újabb lakásokat adtak át Szederkényben

Szederkény igazán idősbarát Önkormányzat. A napokban adták át az újabb lakásokat, ahova hamarosan beköltözhetnek a lakók is. Az ünnepi ceremónián, térségünk országgyűlési képviselője is részt vett.

- Hergenrőder János polgármester, Szederkény

- dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP

- Kocsis József ügyvezető, Szoceg Nonprofit Kft.

Tetszik:

Alapkőletétel a Harkányban

20:20 - Alapkőletétel a Harkányban

Újabb beruházás vette kezdetét Harkányban. A régi fedett 3-as medence már a múlté. De ami helyette lesz, az mindenkit kárpótolhat majd. Látványelemekkel tarkított, a kor követelményeinek megfelelő új csarnok, no és medence épül majd, a fürdőzők örömére.

- riportos összeállítás

Tetszik:

A bajnok serleggel tért haza Romániából

20:30 - A bajnok serleggel tért haza Romániából

Testépítő világbajnokunk ismét régi, eredményes formáját idézi. Romániából egy hatalmas serleggel tért haza, amit be is mutat nézőinknek, a vele készült interjú során.

- Major Zsolt testépítő világbajnok

Tetszik:

Egyre többen szivacskézilabdáznak Bólyban

20:42 - Egyre többen szivacskézilabdáznak Bólyban

Egyre közkedveltebb a bólyi suli leány sportolói körében a szivacskézilabda. Az érdeklődés a minőségi szakmai munkának és az edzések kiváló hangulatának is szól.

- Klein-Gulya Krisztina utánpótlásedző, Kozármisleny SE

Tetszik:

Dalos Endrére emlékeztek

20:50 - Dalos Endrére emlékeztek

Egésznapos tenisztornát rendeztek a bólyiak. Igen szép hagyománya van a sportágnak a kisvárosban. A mostani alkalom egyben, egy nagy előd előtti tisztelgéssel járt együtt.

- Pohl Róbert elnök, Bólyi SE

- Kálmán Zoltán szakosztályvezető, Bólyi Tenisz Klub

- dr. Falusi Mihályné

- Dallos László

Tetszik:

2019.10.16. Szerda
(ismétlés: 2019.10.17. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Hagyományőrző csoportok bemutatója Zengővárkonyban

19:02 - Hagyományőrző csoportok bemutatója Zengővárkonyban

- Zengővárkonyi Hagyományőrző Tánccsoport

- Borjádi Nemzetiségi Tánccsoport

- Galgahévízi Hagyományőrző Együttes

- Bazsarózsa Néptáncegyüttes, Érsekcsanád

Tetszik:

Bordalnokok ünnepe Villányban

19:52 - Bordalnokok ünnepe Villányban

- Villányi Borászkórus

- Vocaal Ensemble de Troubadours, Hollandia

- Szlovák Tanítók Férfikara

- Bartók Béla Férfikar

- A Rigai Műszaki Egyetem Férfikara, Litvánia

Tetszik:

Régi-új polgármester Hásságyon

20:05 - Régi-új polgármester Hásságyon

- Rácz László polgármester, Hásságy

Tetszik:

Ismét megválasztották Farkas Bélát Szajk polgármesterének

20:21 - Ismét megválasztották Farkas Bélát Szajk polgármesterének

- Farkas Béla polgármester, Szajk

Tetszik:

3 napos fesztiválra várják a vendégeket Pécsváradra

21:38 - 3 napos fesztiválra várják a vendégeket Pécsváradra

- Zádori János polgármester, Pécsvárad

Tetszik:

2019.10.07. Hétfő
ismétlés: 2019.10.08. kedd 1900, 2019.10.13. vasárnap 1500

19:00 - Szignál     19:02 - Műsorajánló     19:03 - Reklám     

Bordalnokok európai találkozója

19:05 - Bordalnokok európai találkozója

Az Európai Bordalfesztivál nyitónapjára kalauzoljuk el nézőinket. Irány hát a villánykövesdi Batthyány pince és hallgassuk a dalnokokat.

- riportos összeállítás

Tetszik:

Sváb fesztivál Nagybudméron

19:20 - Sváb fesztivál Nagybudméron

Nagybudméron sváb hagyományőrző fesztivált rendeztek, s ehhez még fesztiválsátrat is állítottak. A kiváló hangulatú esemény összefoglalója következik.

- Tetz Ferenc polgármester, Nagybudmér

- Schum József zenész, Mohács

- Götz Attila színész, Pécsi Nemzeti Színház

Tetszik:

Tárlattal várták az olvasókat

19:30 - Tárlattal várták az olvasókat

Az Országosan megrendezett Könyvtári hét kapcsán látogattunk el a bólyi intézménybe, ahol látványos, természetképeket bemutató kiállítás fogadott minket.

- Reitzné Mladonyiczki Anett könyvtárvezető, Bóly

Tetszik:

Helyzetkép a berkesdi iskolából

19:40 - Helyzetkép a berkesdi iskolából

A berkesdi iskolában csaknem 100 kisdiák kezdte meg az idei tanévet. A Pécsi Tankerülethez tartozó oktatási intézményben, évről évre minőségi pedagógiai munka folyik.

- Nagy Tünde igazgató, Berkesdi Fekete István Általános Iskola

Tetszik:

Napjaink - közéleti magazin

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Logo

Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecanatúra program keretében.


800 millió 17 év alatt

19:50 - 800 millió 17 év alatt

Idősek köszöntésére és a teljesen megújult óvodába látogatunk el Berkesdre. Kapitány Zoltánné a község pályázati sikereiről is beszámol nézőinknek.

- Kapitány Zoltánné polgármester, Berkesd

- Gradval Jánosné óvodavezető, Berkesd

Tetszik:

Jubilált a Bólyi Integrált Szociális Központ

20:04 - Jubilált a Bólyi Integrált Szociális Központ

Könyvbemutatóval egybekötött jubileumi rendezvényt hozott tető alá, a Bólyi lntegrált Szociális lntézmény. Az Erzsébet Vigadó nagyterme megtelt az érdeklődők sokaságával. Egykori és mai szakemberek nosztalgiáztak az alkalom apropóján.

- Schäffer Józsefné egykori vezető, Gondozási Központ, Bóly

- Krauszné Morvai Éva vezető, Bólyi Integrált Szociális Központ

- dr. Sölch Gellért helyettes államtitkár, EEM

- Hárs József polgármester, Bóly

Tetszik:

Felújították a falu értékeit

20:20 - Felújították a falu értékeit

- Csomor Tibor polgármester, Kölked

Tetszik:

A bor és a dal ünnepe

20:35 - A bor és a dal ünnepe

A pécsi Bor és a Dalünnepre csábítom nézőinket a folytatásban. Kiváló borok, látványos táncok és profi tenorokat megszégyenítő dalnokok lesznek vendéglátóink.

- Bodnár Szabolcs operaénekes, Pécsi Nemzeti Színház

- Szentgyörgyvári Péter énekes, Bartók Béla Férfikar

- Tiffán Imre borász, Villány

- Gálber Attila vezető koreográfus, Misina Tánceggyüttes

Tetszik:

Lelki harmóniában

20:47 - Lelki harmóniában

- Várhegyiné Pfeiffer Judit kineziológus

Tetszik:

2019.10.09. Szerda
(ismétlés: 2019.10.10. csütörtök 1900)

   19:00 - Szignál

Szüreti felvonulás Villányban

19:02 - Szüreti felvonulás Villányban

- műsoros összeállítás

Tetszik:

Bemutatkoznak Bóly képviselőjelöltjei

19:05 - Bemutatkoznak Bóly képviselőjelöltjei

- Hendinger Anita képviselőjelölt, Bóly

- dr. Falusi Mihályné képviselőjelölt, Bóly

Tetszik:

Szüreti fesztivál Szederkényben

19:36 - Szüreti fesztivál Szederkényben

- Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete

- Borjádi Nemzetiségi Tánccsoport

- Karasica Táncegyüttes

- Intermelody Énekegyüttes

- Bier Kapelle

Tetszik:

50 éves intézmény Bólyban

20:20 - 50 éves intézmény Bólyban

- Schäffer Józsefné egykori vezető, Gondozási Központ, Bóly

- Krauszné Morvai Éva vezető, Bólyi Integrált Szociális Központ

Tetszik:

Már készülnek a jövő nyári sörfesztiválra

20:51 - Már készülnek a jövő nyári sörfesztiválra

- Suti Károly elnökségi tag, Bajorsör Barátok Egyesülete

Tetszik:

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162